Hogy mi az a Slap In The Bass ??
A válasz egyszerű: zenei producer, és DJ páros Veszprémből, mely meghódította egész Európát az egyedi és kreatív zenéivel!
A kezdetekkor a srácok (Csekényi Kristóf és Divald Gergely) még más néven (Dirty Monkeez) és más stílusban készítették a számokat. Már ekkor látni lehetett, hogy nagyon komolyan veszik amit csinálnak, és csak idő kérdése, hogy mikor robbannak be külföldön.
A 2011-es év jobbnál jobb zenéik megjelenése után meghozta Nekik az igazán nagy hírnevet. A tavalyi egyik legnagyobb slágerük egyértelműen az Egypt nevezetű kongás funkys dutchhouse gyöngyszem volt.
Nem túlzás azt állítani, hogy a klubok egyik slágere volt! ( Persze nem ott, ahol a dáptepp király játszik….)
2011-ben nem csak a saját számok terén voltak erősek, hanem a remixekben is remekeltek.
Egyik legnagyobb durranás e terén a világhírű olasz Crookers nevezetű páros The Gonzo Anthem EP-jén található Dushi szám újragondolása volt. Annyira jól sikerült a remix srácoknak, hogy egyből a legjobb 100-ba került a Beatporton a remixük, mely pár napra rá bő 2-3 hétig a legjobb hatodik helyen tartózkodott!! Ezzel nem kicsit hívták fel magukra a figyelmet, egyúttal jelezvén, hogy nem véletlen, amit eddig elértek.
2012-ben sem fogytak ki a kreativitásból (remélhetőleg erre sosem fog sor kerülni) és februárban újból robbantottak egy bitangpusztulatosan nagyot! A robbanóanyag nem volt más, mint a Keith & Supabeatz duóval készített Smoka.
Cirka egy év alatt bejárták fél Európát, több nagyvárosban is megfordulva: Bécs, Berlin, Lipcse, Amszterdam, Pozsony, Párizs, Strasbourg. Holnap fellépnek Győrben, és két Veszprémi fellépés között pedig kiruccannak Rómába!
Friss hír, hogy a srácok egy újabb közös projekten dolgoznak együtt egy újabb nagy névvel, ami nem más mint a Zombies For Money ! WOW és gratulálunk!
Miniinterjú:
Mellőzve a sablonos, unalmas, hosszú interjúkat, csak pár rövid kérdés.
Fast Forward (FF): Mivel sokat utaztok, sokat láttok, így sok érdekes dolog történik. Melyik volt a legviccesebb / legmegbotránkoztatóbb / legelképzelhetetlenebb helyzet, amivel találkoztatok? (Párizsban volt valami, nemde? :D)
Slap In The Bass (SITB): Párizsban zenéltünk és miután vége volt a bulinak elindultunk vissza a hotelbe. Mentünk mentünk aztán egyszerre csak azt láttuk , hogy az utcán egy nő a falnak támaszkodik és egy férfi pedig gugol előtte. Először nem tudtuk elképzelni ,hogy mi folyik ott. Egyre jobban közeledtünk hozzájuk és nem akartunk hinni a szemünknek. A pasas nyílt utcán orálisan elégítette ki a nőt. Hozzáteszem ,hogy nem két szakadt alakról volt szó, mivel a férfi öltönyben, a nő pedig estélyi ruhában volt! Na ezt eddig még semmi sem toppolta, de persze történt sok más vicces eset még ezen kívül!
FF: Kedvenc szórakozóhely, ahova szívesen visszamennétek játszani?
SITB: Legszívesebben az összes helyre visszamennénk, ahol eddig voltunk, ha pedig ki kellene emelni egy párat, akkor például Leipzigben az Altes Landratsamt, Párizsban a Batofar vagy Berlinben a Rosi’s. Itthon pedig a budapesti Merlin volt a kedvencünk!
FF: Önálló album várható-e a jövőben?
SITB: Idén már szóvá tette a kiadónk ,hogy szeretne tőlünk egy albumot még 2012-ben. Viszont mi erre nemet mondtunk. Rengeteg idő, és egyelőre még nem látunk benne fantáziát. Inkább 1-2 számos Ep-ket szeretünk csinálni. Viszont ha minden úgy megy, ahogy eddig akkor talán 2013 végére vagy 2014-re csinálunk egy albumot.
FF: Ha a jótündér elintézné, hogy bárhol felléphetnétek, akkor melyik hely lenne az? (Lehet bármi 🙂 )
Gergő (SITB): Ausztráliában bárhol!
Kristóf (SITB): Miamiban a WMC-n valamelyik nagy színpadon!
FF: Mire vagytok eddig a legbüszkébbek, amit elértetek mint producer/DJ és mi az abszolút álom kategória ?
SITB: Álom kategóriába sorolnánk azt , hogy Fatboy Slim kiadójánál jelent meg már egy jó pár zenénk illetve, hogy a nagy példaképeinknek a Crookersnek készíthettünk hivatalosan remixet. Persze a Tocadisco remixünk is ide tartozik.
Amire talán a legbüszkébbek vagyunk azaz Egypt című számunk, ami elég szépen lendített a nevünkön.
Köszönöm a válaszokat! Tiszta szívből kívánom, hogy amit elterveztek, az mind összejöjjön ( sőt még azon túl is)! Rengetek fellépést és óriási sikereket!
Amiket még érdemes megfülelni a Slap In The Bass duótól:
Legújabb mixük:
Kry Wolf – Begging You (Slap In The Bass remix)
Jona Lewie & Man Like Me – You’ll Always Find Me (Slap In The Bass remix)
Breakfastklub – Action, Bitch! (Slap In The Bass remix)
Rajongóknak, és azoknak akiknek felkeltette az érdeklődésüket, azoknak k ö t e l e z ő holnap, az az szombaton, Győrben a Bahnhofon (Lapos) megjelenés!
Fellép a SLAP IN THE BASS mellett, Kollektiva csapata ( TMX, Popbitch, Fullstereo), Sikztah, Revue, SpaceMonkei. Facebook even itt!
Ha felkeltette az érdeklődéseteket a Slap In The Bass duó, akkor nézzétek meg további számaikat a soundcloud oldalukon és dobjatok egy like-ot a facebook oldalukon! 😉
Kristófnak és Gergőnek kívánom, hogy érjék el minden álmukat és tartozzanak minél előbb a legelitebb DJ/producerek közé! 😉 Csak így tovább! Hajrá!