Tag Archives: Home

Bemutatkozik: Yonderboi

7 Aug

Nehéz ép ésszel felfogni, hogy miért cseng ennyire ismeretlenül idehaza az a szó, hogy Yonderboi?!
Míg külföldön élő legenda a stílusában, addig itthon sajnos csak a fiatalok kevés százaléka ismeri.

 

Yondeboi azaz ifj. Fogarasi László1998-ban tette meg az első lépést a világhír felé. Ekkor került rá  Pink Solidism című –  The Doors – Riders On The Storm alapjaira készült –  száma a Future Sound Of Budapest 2 című válogatásalbumra. Ez volt első hivatalos megjelenése is egyben.

Ebben az évben adta ki első EP-jét is Cinnamon Kisses címen, ami csak bakeliten jelent meg, limitált példányban.

Első albuma (Shallow and Profound) 2000-ben jelent meg, mely meg is hozta Európa szerte a megérdemelt hírnevet és sikert.
A megjelenés után jöttek is sorban a felkérések a fellépések miatt. Itthoni első fellépésük 2010 nyarán történt. Az öt fős “banda” tagjai: Fogarasi László, Zságer Balázs, Kutzora Edina, Kovács Andor és DJ Bootsie voltak.

Lényegében az egész albumot belinkelhetném, de csak két kedvencet.

Pabadam slágere:

 

Talán a legszebb, legkellemesebb száma az albumról: Milonga Del Mar

 

2005-ben jelent meg második albuma,Splendid Isolation címen. Ekkor már bőven ismert volt Európában és több mint 100 fellépésen volt túl. Az albumon olyan kiváló hazai énekesek működtek együtt, mint  Szűcs Krisztiánt (Heaven Street Seven),  Poniklo Imre (Amber Smith) és Kutzora Edina.

Follow Me Home  (Ének: Kutzor Edina)

 

People Always Talk About The Weather (Ének: Szűcs Krisztián)

A klip érdekessége, hogy maga Yonderboi rendezte! 😉 Ilyen is kevés van, hogy maga a zeneszerző áll a kamerák mögé… Valószínűleg óriási filmszeretete hajtotta, hogy készítsen egy saját klippet!

A végére, hagytam egy igazán nagy durranást.
2010-ben Yonderboi készített egy kiváló mix-et a Petőfi rádiónak Egyenes labirintus címen. Aki minimálisan is rajong az irodalomért annak ismerős a cím, hisz Pilinszky János egyik kiváló művének is ez a címe.

Az Origó-n olvasható egy hosszú, de nagyon jól sikerült interjú, mellé csatolva a fent említett mix.Itt olvashatjátok el az interjút és tölthetitek le a mixet!
Érdemes elolvasni, mert rengetek érdekes dologra fény derül!  Szó van a műveiről, a mixről, kedvenc filmjeiről stb.

Kedvcsinálónak a mixből:

Ez így együtt…. mestermű!

 

Yonderboi azért kedvelt ennyire, mert a tökéletességig dolgozza ki számait és mixeit.
Kifinomult érzékeinek köszönhetően olyan zenét képest készíteni, mely mély érzelmeket kelt a hallgatóban.
Tömören, röviden: zseniális chillout producer!

Amit, majdnem elfelejtettem: Elkészült az új album: Passive Control!! Hamarosan megjelenik, de pontos időpont még nincs.

 

 

Radical Face – Welcome Home, Son

10 Jul

A mindössze 24 éves Ben Cooper-t fedi a Radical Face indie pop “zenekar”.

Ben tehetséges fiatal dalszövegíró és zeneszerző, aki nem csak szólózik hanem az Electric President, Iron Orchestra és a Mother’s Basement zenekarok tagja is! Nem unatkozhat az fix!

Szólóként első albuma – és sajnos eddig egyetlen – 2007-ben jelent meg és a Ghost nevet viseli. Azért nem kell aggódni Ben nem hagyott fel szóló karrierjével és az aggodalmaskodó rajongók örömére 2010 végén kiadta Touch The Sky EP-jét.

 

Welcome home, son az album mellett újra felkerült az EP-re reprise verzióban is.

 

Lehet egyesek számára ismerős a zene, hisz a Nikon felhasználta egyik reklámfilmjében.

Itt meghallgathatod a Welcome home, son reprise verzióját.

 

The Cinematic Orchestra – To Build a Home

8 Jul

The Cinematic Orchestra tökéletes példa arra, hogy az élő zenét milyen profin lehet keverni az elektronikussal. Sokszor szinte lehetetlen megmondani, hogy mi élő, min nem a zenéjükben. Jason Swinscoe alapító felel az elektronikus elemekért, melyek hihetetlen profin vannak kidolgozva.

A banda főként a jazzt keveri  chillout és downtempo elemekkel. Zenéjük kiváló lazításhoz, elmerengni a mindennapokon, az élet nagy dolgain, vagy álmodozni.

Talán a legszebb számukat mutatom meg Nektek, mely magával ragadja a hallgatót. A videoklip kifejezetten jól sikerült, összhangban van a zenével, ezért a rendező Dmitry Semenov-nak mondhatunk egy köszönetet.

Köszi Dmitry és köszi Cinematic Orchestra!

 

 

Simply Red – Home

4 Jul

Simply Red legsikeresebb korszaka a 90-es évek környékén volt, amikor számos világsláger született soul-pop-os stílusban. Ilyenek voltak: Holding Back The Years, Fairground, Starsnd. Nyugodt, könnyen befogadható zenei stílusát ismerve elég mókás, hogy eredetileg punkzenészként kezdte pályafutását.

Simply Red utolsó stúdióalbuma 2007-ben jelent meg Stay címmel.