Tag Archives: xx

The xx – Finally (Kings of Tomorrow cover)

15 Mar

A brit The xx banda múlt héten újra felhívta magára a figyelmet egy eszméletlen jó feldolgozással.

Az eredeti számot a Kings of Tomorrow készítette még 2001-ben, mely nagy sláger volt anno a szigetlakóknál.

Túlzásokba nem szeretnék esni, de úgy érzem jelenleg, hogy nálam megvan már most az év feldolgozása. Lehet tévedek, de az biztos, hogy hihetetlen jól nyúltak a számhoz és meg merem kockáztatni, hogy a többségnek jobban tetszik, mint az eredeti.

Lassan ráhúzható az a közmondás az XX-re hogy, “amihez nyúlnak, arannyá válik”.

 

The xx bemutatkozó cikk.

 

xx@bbc

Bemutatkozik: The xx

5 Sep

Nagyon különleges banda az angol XX. Bekategorizálni meg sem próbálom, hisz még ők maguk sem merték/tudják/akarják megtenni ezt.

De nem is lényeges a stílus igazán, ami annál inkább is az, hogy milyen jó banda. Olyan zenét képesek készíteni, mely a hallgatót megnyugtatja, elvarázsolja és a fantáziáját teljesen beindítja. Zenéjük a hangszerek és az elektronikus zene világának tökéletes elegye.

2009-ben megjelent első albumukkal – melynek neve XX – óriási sikereket értek el, pillanatok alatt a britek  (és a világ) egyik kedvenc zenekara lett az XX. ( Részletesebben kicsit később).

A rajongók mondhatni jogosan követelték és várták már az új albumot, amely hivatalosan jövő héten, szeptember 10-dikén jelenik meg Coexist címen, de az XX tegnap elérhetővé tette az interneten stream formájában. Így minden rajongó meghallgathatja a korongot mielőtt megveszi.

Sokan féltek, hogy lehet nem sikerül tartani azt a magas színvonalat, melyet az előző albummal elértek, de megnyugtatok mindenkit – az albumot háromszor végighallgatva nyugodtan állíthatom – hogy sikerült, az XX maradt az a zseniális banda ami volt. 🙂 Az album készítésében most nagyobb szerepet kapott Jamie  (dj/producer) amely talán hallatszik is, de lévén, hogy egy pokolian tehetséges fiatalember, így csak hozzáadott a zenékhez és nem elvett.

Most pedig jöjjön a Coexist album, melyet egyelőre streamen ITT TUDTOK MEGHALLGATNI! 

A már említett első albumról is essen pár szól. Ugye ez volt az az album ami – teljesen jogosan – meghozta a sikereket. Eszméletlen jó album, ahogy a Coexist is!  Számomra biztos, hogy az eddig hallott legjobb Intro az egyértelműen ezen a korongon található.

 

Ha be kéne ágyaznom az albumon lévő jó számokat, akkor -viccen kívül- lényegében az albumon szereplő összes számot szépen sorban berakhatnám, így csak a saját kedvenceimből válogatva jöjjön pár.

Crystalised

 

Basic Space

 

Infinity

 

Remélem hamar az egyik kedvenc zenekara lesz az XX annak, aki most hallott először erről a  remek bandáról. A rajongóknak pedig remélem nagyon tetszik az Coexist. Nálam nagyon esélyes az év albumára. Remélem a fiatalok, név szerint Romy Madley Croft ,Oliver Sim, Jamie Smith (produceri nevén Jamie xx – róla még hallani fogtok a blogon)  minél több hasonló minőségű albummal lepnek meg minket a jövőben!

Röviden tömören: kiváló zenék egy kiváló bandától!

A csapat

Coexist

The xx – Angels

16 Jul

Az hogy eddig nem írtam/írtunk egy ilyen remek bandáról, mint a londoni indie popot játszó The xx, az azért van, mert már óriási ismertségre tettek szert és a számaik többségét rongyosra hallgatta már minden xx fan.

Egészen máig!

1 órával ezelőtt a banda közzétette a facebook oldalán  a közelgő (megjelenés: szeptember 10) második albumukról (Coexist ) a nyitószámot, az Angels című remekművet!

 

A rajongók többsége tartott attól, hogy vajon tudják e azt a magas minőséget tartani a Coexisttel, mint ami sikerült felállítani a debütáló albumukkal, az xx-el. Úgy gondolom, hogy az Angels egy kiváló válasz erre! 🙂

Egy hosszabb, a bandát és az új albumot részletesebben bemutató cikk várható majd szeptember 10-dike körül!

A névvel egybeforrt logó

The XX – Infinity

14 Jul

A londoni trió debutáló lemezén mesterien kombinálja a lágy vokálokat a minimalista, moder hangmintákkal. Az egész album egy finom, érzelmes melankólia, amit 2009-ben a kritikusok is nagyra értékeltek. A Rolling Stone például beválasztotta az év legjobb 10 albuma közé (#9), Angliában pedig Mercury Díjat kapott, ami a szigetország egyik legnagyobb elismerése, amivel minden évben a legjobb albumot díjazzák.

A dalokból aztán három kislemez is készült, de az én személyes kedvencem mégsem ezek közül került ki. Íme: