Tag Archives: indiepop

The Teenagers – Homecoming

8 Dec

Morgen!
Magyar tájképpel kezdenék (napjaink): tini lányok leggings –ben, porcelánarccal..törökből hozott wuttyón tatyóval… 🙂  …ezt hozza el zenében a mai post!
Még a Lo-Fi-Funk bemutatkozásakor (okt. 18.) felkerült a blogra egy olyan track, amely remixet közösen a ma beköszönő csapattal készítették, L&G here is: The Teenagers!!!
A „Homecoming” a legnépszerűbb videó megosztón  is a legsikeresebb, több mint 2 millióan kattintottak már,  mellesleg az indie-pop, -rock, synthpop zenei világban tevékenykedő, francia banda első kislemezét köszönthetjük benne, ami egyből nagyot szólt a részükről. Mondhatjuk, hiszen a 2005-ben összeállt 3 tagú zenekar első elgondolásra csak amolyan jó heccből kezdték el…s váratlanul népszerűvé tette őket a lemez, ami azóta is töretlen siker. Első nagylemezük – az egyetlen máig – a Reality Check néven került kiadásra ’08-ban.

Ezen a korongon megtalálható az összes megjelent kislemez, kivétel a 2010-ben elkészült Made Of.
Remélem nektek is bejön amit eddig letettek az asztalra, talán már érik az új album is, érdemes őket is figyelemmel kísérni, ha más nem, itt garantáltan fogtok még róluk hallani!

szerző: ray_t

kislemezek:

…linkekre katt!

Made Of (2010)

Fuck Nicole (2008)

Love No (2008)

Make It Happen (2008)

Starlett Johansson (2007)

egyéb:
Sunset Beach

Streets of Paris

szerző: ray_t

Glass Candy – Beatific

7 Dec

Sziasztok!
Valamelyik nap a múlt héten nézegettem pár régi diszkó slágert a youtube-on és közéjük keveredtek elég vicces videók is. Személy szerint csípem az italo disco stílust, persze csak ha igényes…mire is gondolok? például a Glass Candy – I always say yes című munkájára.
Gondolom mindenkinek leesett már, hogy a mai napra a Glass Candy , egy elektronikus műfajban alkotó zenekar – ezen belül is electropop, disco, freestyle a mainstream.- kerül bemutatásra.
Glass Candy néven alakult meg 1996-ban (Portland, Oregon , USA) az együttes, ma Ida No és Johnny Jewel alkotják a duót. A „Warm in the winter” (EP) kislemez kb. 1 hónapja jelent meg, a post címadó dala a „Beatific”, a 2007-ben kiadott Beat Box albumon található.
U must listen!

Warm in the winter

I always say yes

 

szerző: ray_t

The Radio Department – Pulling Our Weight

1 Dec

Az év utolsó hónapjának első napján szóljon a The Radio Dept. egyik legjobban kedvelt dala, a kissé melankolikusra sikerült Pulling Our Weight.

A The Radio Department-t az egyik „liebling” bandámhoz -hoz hasonlóan – akikkel szept. 20.-án ismerkedhettetek meg (The Legends) – szintén svéd nemzetiségű, s az Ő albumaikat is a Labrador Records adta ki. A tagok, az 1995-s megalakulás óta létszámukban többször változtak, jelenleg hárman alkotják a formációt.

Eddig három albumuk jelent meg, s mindháromról a legjobbakat itt és most:

Lesser Matters (2003):

Where damage isn’t already done

Why Won’t You Talk About It?

Pet Grief (2006):

A Window

The Worst Taste in Music

Clinging to a Scheme (2010)

Domestic Scene

szerző: ray_t