Tag Archives: dubstep

Emika – 3 Hours

10 Feb

Végre találtam egy olyan új előadót aki az elektronikus hangzásvilágot olyan érdekes és izgalmas módon elegyíti mainstrem elemekkel, hogy a sokadik alkalommal is kitörő lelkesedéssel teszem be a lejátszóba az albumát. Ő a cseh származású EMIKA, a Ninja Tune kiadó új üdvöskéje.

Debütáló albuma tipikusan az a lemez, amit fülhallgatóval érdemes hallgatni, hogy minden egyes része átjöjjön a zenének. A számok tele vannak finom megoldásokkal, jól adagolt, remekül felépített elektronikus hangzással, ráadásul végig izgalmas tud maradni, köszönhetőan Emika nagyszerű hangjának.

3 Hours című dala nyitja az albumot, és már ebből világosan kiderülhet mindenki számára, hogy miről is beszélek.

Mivel tavalyi lemezről van szó, utólag beszavaznám a 2011-es év legjobb lemezei közé. 🙂

Delilah – Go

27 Sep

Egy újabb bámulatos hanggal rendelkező nő!

Paloma Ayana egy borzasztóan tehetséges londoni énekesnő, aki már 12 éves óta ír dalszövegeket és eddig – meg nem tudom mondani miért – szinte senki nem hallott felőle. Jól titkolta eddig a tehetségét.

Az első szám, amire felkaphatta a fejét a média/szakértők az a Breathe című saját szerzeménye, majd a Chase & Status-szal való szinergia eredményeként a Time.

De a fent említetteknél is jobban sikerült a szeptember 6-dikán megjelent Go EP-n található, Go nevet viselő slágergyanús zenéje. Ezt hallhatjátok most a blogon stúdióban, élőben előadva! 

 

NERO’S DUBSTEP SYMPHONY

3 Aug

Elérkezett a blog egy mérföldkőhöz!

Ez a századik zenei post. Ezt azt jelenti, hogy aki az elejétől követett minket az 100 – jól látod: száz – zenekart/zenészt /bandát/énekest ismerhetett meg, kicsivel több mint egy hónap alatt.

Mivel ez egy különleges alkalom, így dukál egy különleges zene is hozzá.

 

A salfordi MediaCity intézményben 2011. június 06-án történt meg az, amit gond nélkül nevezhetek zenei csodának.

Van egy híres Albert Einstein idézet, ami így szól:

“Az életünket kétféleképpen élhetjük:
Vagy abban hiszünk, hogy csodák nincsenek,
Vagy abban, hogy csoda minden.”

Számomra az, hogy egy nagyon híres filharmonikus összeáll egy szintén híres, totálisan más világot képviselő dubstep duóval és létrehoznak közösen egy olyan zenét, amitől tátva marad a szája embertömegeknek az bizony CSODA!

Az ötlet valószínűleg a duó, Nero (Daniel Stephens és Joe Ray) agyából pattant ki, de nem legelőször. A történelem során már lépett fel közösen DJ és szimfonikus zenekar, de szerintem ez sikerült a legjobban. Lehet azért, mert a duónak egyes számaiban a gyönyörű hanggal megáldott Alana Watson énekel, ami nem kis pluszt ad a zenében. Joe Duddell nevét is illik megemlíteni, mint a a karmestert, hisz nélküle nem muzsikált volna olyan csodásan a filharmonikus sem.

Jár a gratuláció azért is, mert nem kis munka lehetett a két Nero sikerszámot (Innocence és Guilt) átírni filharmonikus verzióra. Remélem  azért – még ha nem is fut mindenki Angliába, hogy élőben hallgassa a BBC Filharmonikusokat – egy minimális érdeklődést felkelt ez a felvétel pár emberben, hogy ha lehetősége nyílik, akkor meghallgatja személyesen, élőben az egyik (amúgy világhírű) magyar filharmonikus előadását.

 

Soundcloud-ra feltett hangverzió jobb, mint a videóban hallható és le is tölthető!!

Matta – Release The Freq

25 Jul

A német Ad Noiseam kiadó jelentette meg Matta, a londoni dubstep duó legújabb lemezét, ami a Prototype címet viseli.
A lemezen ügyesen kombinálják a lágyabb és zúzósabb dubstep ütemeket, és ami nekem nagyon tetszik, hogy ilyen profi veidókkal támogatják meg a track-eket.
Szerintem a kettő együtt nagyon üt.

Jahdan Blakkamore – The General

14 Jul

Jahdan Blaakmore-ról néhányaknak a Major Lazer juthat az eszébe, ugyanis számos dalban közreműködtek a Guns Don’t Kill People… Lazers Do című albumon. Már ebből is sejthető hogy Jahdan nem egy unalmas raggae-s arc, 2009-ben egy izgalmas, a raggae-t és a dubstep-et kombináló albummal jelentkezett. A lemez egyik legerősebb száma a The general, ami egy amolyan bemutatkozó, “én vagyok a király” jellegű nóta. 🙂