Tag Archives: arena rock

Jethro Tull – Locomotive Breath

12 Dec

A brit banda 68-ban indult el világ körüli útján. Ian Anderson énekes és fuvolás maradt csak az alapító tagokok közül akik ma is zenélnek a zenekarban. Legnagyobb sikereiket a 71-ben kiadott Aqualung lemezzel aratták, de pályafutásuk során 11 arany és 5 platina lemezt is bezsebeltek. Zenéjük hihetetlenül változatos, progresszív hatást mutat. A folk, a hard rock és a blues mind megtalálhatók zenéjükben. Több emlékezetes koncert felvételt is kiadtak: pl a 92-es A Little Light Music-ot!

Jó szórakozást!

Bad Company – Shooting Star

5 Dec


Paul Rodgers  énekes és  Simon Kirke dobos miután ott hagyta a Free-t egy új bandát alapítottak Bad Company névvel.

Ahogy már korábban is írtam –ITT– ezt is sikerre vezették az ügyes producerüknek köszönhetően. Olyan slágerek fűződnek a nevükhöz mint a Can’t Get Enough, Movin ‘on, Good Lovin’, Gone Bad, Feel Like Makin’ Love. Az USA-ban és Angliában is több zenéjükkel “befértek” a TOP 20-ba. A hetvenes évek végén már gyengébb albumok kerültek ki Rodgers-ék keze alól, végül 82-ben elköszöntek egymástól, és szólóban folytatták. 1

Az ezredforduló után újra összeálltak zenélni. Új stúdió albumokat nem adtak már ki, “csak” kettő LIVE album jelent meg!

 

Grand Funk Railroad VS Led Zeppelin (Heartbreaker)

7 Nov

Mai bandánk az Egyesült Államokban alakult 1968-ban, épp amikor a L.Zeppelin. Őket is a Cream sikerei inspirálták, és Mark Farner vezetésével lettek a korai hard rock megkerülhetetlen jeles képviselői.

Nem futottak be akkora karriert mint a Jimmy Page féle banda, de 1969 és 1976 közt 14 ! lemezük jelent meg. Terry Knight menedzserüknek köszönhetően mindig a középpontban voltak 1976-os feloszlásukig.

2000-ben Brewer és Schacher két másik alapító próbálta feltámasztani a NEVET de ez már nem járt komolyabb sikerekkel. Sajnos HD koncert felvétel nem létezik abból a korból 🙂 ezért most csak a fülünkre hagyatkozhatunk! Akkor versenyezzen a két azonos című dal ! Heartbreaker ! Bónusz ITT!

 

 

Steve Miller Band – Fly Like An Eagle

31 Oct

Abracadabra!!!

A banda 66-ban alakult meg San Francisco-ban. Vezetőjük Steve Miller kezdetben blues zenét játszott, de később a  rockból is nagyon sokat “merített”! A banda mai napig koncertezik és adnak ki lemezeket.

Érdekesség hogy szinte az össze nagy slágerüket feldolgozták, óriási sikerrel.

Pl: A fent említett nótát Seal, The Joker slágerüket Fat boy Slim

(We love Cats 🙂 ) vagy épp a Rock’ n me -t az L.A. Guns.

Jó fülelést!

1    2   3

Van Halen – Runnin’ With The Devil

24 Oct

A mai együttesünk melyet 1974-ben alapított Eddie Van Halen, Alex Van Halen, David Lee Roth és Michael Anthony Pasadenában, Kaliforniában. Pályájuk Gene Simmons (KISS) segítségével indult el. 1978-ban megjelent Van Halen albumuk óriási sikert aratott és alapmű lett a hard rock zenetörténetében. Repertoárjukban szerepelnek olyan sikeres feldolgozások mint a You Really Got Me, Pretty Woman, vagy éppen az Ice Cream Man.

Saját dalaik közül kiemelendő pár szerzemény: Panama, Runnin’ With The Devil, Ain’t Talkin’ ’Bout LoveEruption, Jump, és még sorolhatnánk…

A zenekar legfőbb jellemzője a energikus hangzás és persze a kísérletező kedvű Eddie Van Halen gitárjátéka.

Világszerte több mint 80 millió albumot adtak el és ugyan nem rendszeresen, de még mindig koncerteznek.

 

AC/DC – Problem Child

22 Oct

Mai zenekarunkat mindenki ismeri. Egyedi boogie és rock and roll alapú kemény rockzene.

Ausztráliában alapította Angus és Malcolm Young skót testvérpár. Az egész együttes történetét 2 részre oszthatjuk. A legendás énekes Bon Scott halála előtti és utáni időszakra. Scott igazi “rosszfiú” volt, több összetűzése is akadt rendőrséggel, de egyéniségével, és kiváló énekhangjával is kitűnt az énekes közül. Az új tag Brian Johnson is karakteres figurája lett zenekarának de hangja inkább ” power voice” mint kristálytiszta hangzás.

2009-ben kimentünk volna koncertjükre, csak egy nap alatt elfogytak a jegyek 😦

Ki korán kel aranyat lel! Ez lehet igaz. 🙂

u.i.:  Érdemes megfigyelni hogy Malcolm minden előadás alatt úgy rázkódik mintha az ipari áram vágná a tökeit 🙂

Angus meg marék speed tabival melegítheti be magát koncertre az is biztos….. 🙂

Két szám tőlük amiket nagyon csípünk!

 

 

KISS – Calling Dr. Love

1 Oct

Akik biztosan tudják mi a rock&roll !

Az eredeti felállás, Gene Simmons (basszusgitár, ének), Paul Stanley (ritmusgitár, ének), Ace Frehley (szólógitár, ének) és Peter Criss(dob, ének). Arcfestésükkel rajzfilmfigurákat idéztek meg, amellyel  színpadi show-ikat próbálták még színesebbé tenni. Ők voltak az a zenekar akik  fellépéseikkel szerezték meg az igazi hírnevet. A tényleges siker 1975-ban jött meg, mikor kijött az Alive! című album. 1976-ban 2 lemezük is megjelent, a Destroyer és a Rock and Roll Over. Ettől kezdve ők lettek az U.S.A egyik legnépszerűbb koncert zenekara.

Még a mai napig koncerteznek, pár éve nálunk is jártak!

Tinédzsereknek a Detroit Rock City film ajánlott, főleg a sok jó zene miatt.

Közhely: Gene Simmons magyar származású !

 

 

Alice Cooper – No More Mr. Nice Guy

7 Sep

Ha extrém figurákról beszélünk akkor itt van Alice Cooper (Vincent Damon Furnier). Egyszer csak kitalálta emberünk hogy A.C-nek hívják, állítólag egy megidézett szellem volt aki “súgott”. A kifestőkészletet valószínű tombolán nyerte egy alsó-tagozatos sulibulin. A magát gyilkosnak nevező énekes igazi eszközhasználó.

Oviban biztos valami hóhér vagy böllér volt a jele, mert színpadi horrorshow-iban állandóan akasztófát, guillotine-t és villamosszéket használt. Kedvenc szavai közt szerepel a vér és a halálos szerelem amit persze ő irányít. A színpadon is a vad szexualitás, perverzitás, misztikus, sötét dolgok domináltak. Ha olyan kedve volt, halottal szeretkezést imitált vagy élő, véres csirkét dobott a közönség soraiba. Ő volt a shock-rock megalapítója amit aztán megannyi zenekar fejlesztett tovább.pl: Kiss, Lordi, Ozzy mester 🙂

Ha épp pihenésre vágyott, lemosta sminkjét, hazament villájába pihenni. Ilyenkor egyáltalán nem voltak sötét gondolatok a fejében.

albumok: Love it to Death 1971, Killer 1971, School’s out 1972,

Billion Dollar Babies 1973, Welcome to my Nightmare 1975

 

 

 

Gary Moore – Still Got the Blues

23 Aug

Ezt a postot már nagyon régen meg akartam írni. Gary (1952-2011) zenéjét úgy 11 éve egy szórakozóhelyen hallottam először. Az ír származású zenész a Skid Row-ban kezdett el komolyan zenélni ahová az akkori banda vezetője Brendan “Brush” Shiels csábította. Majd tagcserék következtek és Phil Lynott vezérletével megalakult a Thin Lizzy. (hits: Whiskey in the Jar, Boys are back in town).

Később a Fleetwood Mac gitárosa Peter Green figyelt fel rá és beajánlotta zenekarának kiadójához a CBS Records-hoz. Peter-rel barátságot kötöttek és úgy beszélt róla mint egyik legnagyobb példaképéről. Pályafutását ezután a szólóban képzelte el, de így is segédkezett zenekarok albumain. pl: Colosseum II, G-Force. A 80-as évek elején még Ozzy Osbourne is megkereste, hogy játszon legendás zenekarában.

Zenei stílusa sokat változott a kezdetekhez képest. Kezdetekben hard rockot játszott zenekaraiban majd mikor kezdett kiteljesedni szólókarrierje, egyre több blues dalt írt és játszott, mégis szerintem neki egyfajta power-blues állt leginkább jól.Voltak dalai melyekben ír származására utalóan kelta motívumok is felcsendültek. pl : Over the Hills and Far Away.

Nálunk utoljára 2009-ben lepett fel a SYMA csarnokban.

Ütős albumok: Run for Cover 1985, After the War 1989, Still got the Blues 1990, After Hours 1992.

Mindent tudott a gitárról és még annál is többet!!! R.I.P Gary !

 

 

 

 

ZZ Top – Gimme all your Lovin’

17 Aug

A 1970-ben alakult banda védjegye a szakáll, napszemüveg és a texasi kalap. Stílusban leginkább a blues-rock jellemző rájuk. Mindenhol telt ház várja őket, a dögös zenéjük miatt ! Őket is beválasztották a Rock Hall of Fame-be !

Vigyázat! Az albumok hallgatása, utána vörös Hot Rod-al és kurvás lányokkal fogsz álmodni!!!

albumok: Tres Hombres 1973, Degüello 1979, Eliminator 1983

 

FACEBOOK OLDALUNK ITT !