Tag Archives: classic-rock

Kenny Wayne Shepherd Band – Blue on Black

3 Jan

Kenny (gitár) 13 éves volt mikor egy koncerten felhívták a színpadra. Ekkor döntötte el hogy a zenélésre adja  fejét. Ledbetter heights albuma 1995-ben több mint félmillió darabszámban kelt el. 1998-as Trouble is albumát már Grammy díjra jelölték. Legutolsó How I Go albuma a legjobb új blues albumok első helyéig “menetelt”. Zenészek közül Stevie Ray Vaughan-t,  és Albert King-et tekintette példaképnek. Jöjjön most 2 dal tőle és bandájától.

 

kenny

Sting – 60

3 Oct

Sting-nek 1977- ben indult be a karrierje mikor Londonba költözött. Itt alakult meg a legendás Police együttes, amely kezdetben new wave irányvonalon haladva jutott el a pop/rock-ig. Az 1985-ös feloszlásukig 6 Grammy-t nyertek, ezután minden egyes tag szólóban folytatta pályafutását. ( 2007 -ben volt közös turné)

A tagok közül messze Sting lett a legsikeresebb, aki becenevét egy sárga fekete csíkos pulóverről kapta, amit korábbi zenélései alatt hordott. Élete során volt építőmunkás, kalauz és tanár is, de a legfontosabb a zene maradt.

Újabban szimfonikus zenekarral járja a világot és ad teltházas koncerteket, 2011-ben épp nálunk!

Szólóban már 10 Grammy-nél “jár”!

Boldog születésnapot!  1  2  3  Classic dalok !!!!

 

 

Boston – More than a feeling

9 Aug

A banda 1975 -ben alakult. Motorja Tom Scholz (gitár,dalszerző, producer) aki a Massachusetts műszaki egyetem évei alatt kezdett el dalokat írni. Társaival kiadott, első 1976 -os Boston című albumuk hihetetlen sikeres lett. 11 millió példányban ment el!! A fent említett számon kívül érdemes meghallgatni a Peace of Mind című slágerüket is. Az 1978-as Dont’t Look Back album még sikeres volt, de később már csak középszerű lemezeket hoztak létre.

Gitárjátékot is érdemes megfigyelni!

FACEBOOK ITT !

Def Leppard – Hysteria

28 Jul

Itt egy Def Leppard nóta! A classic rock fogalmát tökéletesen kielégíti.

A Hysteria album talán a legjobb korongjuk, ami 1987-ben jelent meg.

Érdemes róla csemegézni annak, aki szereti ezt a zenét!  ITT!!!

Like ITT !!!

Taurus-Radics Béla-Zöld csillag

23 Jul

Volt egyszer egy zenész…..

Talán kijelenthető hogy a legjobb magyar gitáros volt… Ha más országba születik….

Játszott a Sakk-Matt, az Alligátor, az Aréna, a Nevada és a Tűzkerék együttesekben, de legnagyobb sikereit a Taurus tagjaként érte el.

Ő kezdett el először Jimi Hendrix és Cream dalokat játszani és olyan előadók voltak társai későbbi zenekarjaiba mint: Balázs Fecó, Zorán, Som Lajos, Demjén Ferenc….stb

A progresszív rockzenéje néha túl sok volt populárisabb zenét játszó zenésztársainak, és ez sokszor ellentéthez vezetett.

1982. október 18-án hunyt el, hatalmas űrt hagyva maga után.

“Bélát a pártba, Bélát a kormányba! “

The Cult – Wild Flower

18 Jul

Aki a dögös rockzenét szereti annak itt a The Cult! (pl: én 🙂 )  Az énekes Ian Astbury és a gitáros Billy Duffy játéka megannyi zenekart inspirált.

Az 1984-es alapítású banda megannyi nagy zenével és albummal büszkélkedik. Miután bevették a brit listákat már az amerikaiakat ostromolták Love Removal Machine slágerükkel. A Tolvajtempó film zenéje is nevükhöz fűződik.

Pár éve a Volt fesztiválon is felléptek.

Ütős albumok: Dreamtime (1984), Love (1985), Electric (1987)

Pár ütős zene: Rain, Sweet Soul Sister, Revolution, Love Removal Machine, Spiritwalker

Látogassatok meg bennünket FACEBOOK oldalunkon is! 🙂

Deep Purple – Strange Kind Of Woman Live

11 Jul

A zenekart senkinek sem kell bemutatni.

A Led Zeppelin és a Black Sabbath mellett ők voltak a 70-es évek elején a hard-rock és klasszikus-rock legjobb előadói.

Olyan slágereket jegyeznek mint a Child in time, Smoke on the water, Black night, hogy csak párat említsünk.

Rod Evans helyére érkező Ian Gillan hangját és a “kissé” spicces Ritchie Blackmore gitárjátékát érdemes megfigyelni.

A fent említett 3-as zenéje a mai modern rockzene alapja, és az ő hangzásvilágukból alakult ki a heavy metál stílus.

Albumok: Deep Purple in Rock (1970), Fireball (1971), Machine Head (1972), Made in Japan (1972)

Látogassatok meg bennünket a FACEBOOK oldalunkon is!!! 🙂