Tag Archives: Phoria

Phoria – Pause Display /EP/

8 Jul

Nem szoktam EP-t bemutatni, de most ennek is eljött az ideje. 🙂

Talán az egyik ok az, hogy ritkán születnek igazán jók, de most találtam egyet (vagy talán a hangulatomhoz leginkább illőt?), ezért meg is osztom Veletek.

A brightoni banda elég sok stílust kever (inkább meg se próbálom felsorolni 😀 ), ami önmagában nem ad okot, hogy jó legyen, de ők piszok ügyesen megtalálták az egyensúlyt a stílusok között. Eléggé el kell gondolkodnom, hogy találjak valami hasonló hangzásvilágot, sőt nem is nagyon meg. 🙂 Ezért az egyediség teljesen adott.

Amivel engem igazán megnyertek, az az, hogy valamiért teljesen beszippantanak a zenék, és érződik az egész EP-n (és ez talán a legerősebb indok, amiért itt szerepel az egész egyben), hogy ezt odatették, nem csapták össze, nem volt “jó’ van, szarok bele jóleszezígy” hozzáállásuk, hanem piszok mód összetették. Ez talán leginkább az első tracken érződik leginkább, névén nevezve: Emanate. Kifejezetten tetszenek az ilyen zenék, amik szépen, precízen fel vannak építve és a végén jön a katarzis, az “ójezaz” érzés. 🙂

Még talán érdekes adat, hogy egy ilyen sajnos méltatlanul ismeretlen bandának az Emanate számmal első héten összejött egy 120 ezres lejátszás a Youtube-on! Ráadásul a BBC Radio 1 egyik műsorában a hét első számú ajánlott száma volt!  Számomra  is ez a szám ami a legjobban belopta magát a szívembe.

Tényleg mindegyik számot ajánlom végighallgatni, mert minőség a köbön mind!

Szóval emelem a kalapom a banda második Pause Display nevű EP-je előtt! És garantálom, hogy ha jelentkeznek új zenével, akkor az szerepelni fog a blogon. 😉

NÉGY számot tartalmaz az EP, még ha elsőre háromnak is látszik! 😉

Phoria: /soundcloud/ —  /facebook/ —  /honlap/

Phoria