Tag Archives: Foals

Foals – What Went Down + London Thunder

3 Sep

Sajnos rég írtam a blogra, oka is volt, de nem magyarázkodnék. Inkább írok arról, amiről szeretek, a jó zenéről! 🙂

A Foals napokban megjelent albuma (What Went Down) váltotta ki azt, hogy úgy éreztem, muszáj lesz írnom a blogra, és ezt a zenét meg kell osztanom az oldal követőivel.

Olyan erőteljesen kezdődik a korong a What Went Down-nal, mintha valaki mellbe rúgna és utána beléd vágna egy nagy fecskendőnyi adrenalint, amit után olyan energiát érzel magadban, hogy egyszerűen átfutnál még az 1 méter vastag vasbeton falon is, mintha csak egy papírréteg lenne. Elképesztően energikus, pörgős szám. A Foals-től egyáltalán nem megszokott ez a stílus, de könyörgöm ha ilyen jót tudnak írni, akkor még-még-még!! Hangerőt csavarjátok fel, és adjátok át magatok a zenének! 😉


Éles lehet a váltás a két számot illetően, de én a Folals-t leginkább a melankolikus, remekül felépített zenéik miatt szerettem meg igazán (mint pl a Spanish Sahara ) és hála égnek azért gondoskodtak arról, hogy kielégítsék az igényeimet az ilyen típusú zenékkel is. Első gitárpengetésre a szívembe lopta magát a London Thunder. Főleg ebben a verzióban! Gyönyörű! 🙂

Yannis Philippakis (frontember,énekes, gitáros,) köszi, hogy zenésznek születtél és ilyen baszott jó riffeket írsz! 🙂

foals_og-1024x535

Foals – My Number

21 Dec

foals

Mivel túléltük a mai világvégét (is), így bátran bejelenthetem, hogy a február 11-dikén jelenik meg az új Foals album Holy Fire címen. Immár ez lesz a harmadik albuma az oxfordi bandának. Ígéretes kis albumnak tűnik.

A korongról  bemelegítőként íme a My Number.

 
BBC stúdióban élőben így fest:

Bemutatkozik: Foals

12 Feb

Bevallom, hogy egyik kedvenc zenekarom közé tartozik a brit zenekar, így előfordulhat, hogy kicsit elfogult leszek Velük szemben.

Igazán pontosan nem is lehet definiálni az oxfordi srácok zenei stílusát, valahol az indie rock és egyéb stílusok (dance-punk, math rock) közötti elegy. Az, hogy miért az egyik kedvencem – és több százezer/millió emberé még – azt megpróbálom bemutatni egy-két számban.

Az abszolút kedvencem a 2010-ben megjelent második albumukon (Total Life Forever) található Spanish Sahara.

Talán sokak számára ismerős, de ennek a számnak itt a helye. Egyszerűen tökéletesen fel van építve. Hibátlan. Minden ott van a helyén. Akkor szólalnak meg a hangszerek, amikor kell –  pl a gitár nem mellesleg brutálisan jó dallamot diktál. Szóval tényleg tökéletes, mint a hülye gyerek!

 

Jobb képminőségű videóért – melyet sajna nem lehet beágyazni – katt ide! A Total Life Forever korongon található még bőven remek szám, ilyen például, This Orient vagy 2 Trees.

Debütáló albumukon  – melynek címe Antidotes –  is bőven akad kiváló zene. Nem is egy. Pl a Olympic Airways – Fifa ’09-el játszók biztosan ismerik, hisz szerepelt a híres football játékban is felcsendül(t). Vagy akár a Two Steps Twice.

Ezen a lemezen található a második nagy kedvencem is a Foals-tól.

Big Big Love (Fig. 2)

 

Remélhetőleg, aki nem ismerte ezt a remek bandát, annak sikerült felkeltenem az érdeklődését vagy akár már meg is szerettetni.

honlapjuk
facebook oldaluk